2019. november 13-án Márki-Zay Péter Baján a Kossuth Kör fórumának vendége volt.

Bajáról, és a környék településeiről érkező vendégek töltötték meg a Bérci Ház nagytermét. Márki-Zay Péter 2018. óta Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom alapító elnöke. Régen fideszes szavazó volt, csalódott! Soha nem azonosult egyik ellenzéki párt elveivel sem, mégis szorosan együtt tudott és tud működni azok vezetőivel. A 2018-as időközi és a 2019-es önkormányzati választáson az ellene folyó rágalmazó-hadjárat és lejárató kampány ellenére Hódmezővásárhelyen közel 60 %-kal győzött. Hódmezővásárhely már felébredt! Elmondta, hogy az októberi választásokon azokon a helyeken, ahol az Összefogás teljes volt, nem indultak külön párt, vagy egyéb szervezet önálló jelöltjei is, mindenhol győzött az ellenzék. Kalocsán sajnos két ilyen induló is volt. Egyik jelentéktelen, levitézlett MSZP-s támogatással, másik egy hamvából ébredő „lokálpatrióta”. Rossz-jónyelvek suttogják, indulásukhoz köze van volt polgármesterünknek és kormánypártunknak is, akik az oszd meg, és uralkodj módszerét így használták (a szerk.).
Az est vendége a jövő lehetőségeit latolgatta: „Az összefogás szükséges, de nem elégséges feltétele a kormányváltásnak. Ami ennél is fontosabb, hogy hiteles legyen az ellenzéki együttműködés, és hitelesek legyenek a jelöltek is. Legyen egy közös kormányprogram, hiszen az ellenzéki pártok külön-külön nem tudták meggyőzni a választókat arról, hogy mitől lesz jobb hely Magyarország, ha demokrácia és jogállam lesz. Az ellenzéki összefogást úgy kell létrehozni, hogy abban bármely párt minden tisztességes tagjával együttműködünk. Felül kell emelkednünk a pártok ideológiáján, nemzetünk érdekeit kell szem előtt tartani! Csak így győzhetünk!
A magyar embereknek nincs más választása! Vagy az Összefogás, vagy a Fidesz. Ha nincs összefogás tőlünk eltérő nézetű emberekkel, akkor ez a korrupt rendszer a nyakunkon marad. Ezt a lehetőséget csak a pártok tudják elsüllyeszteni, de ez az ő történelmi felelősségük lesz.
Sokaknak nagyon is fekszik a mostani helyzet, hiszen a Fidesz rengeteg pénzt ad a pártoknak, így fizeti meg a gyenge ellenzéket. Sokan „jól elvannak” ebben a rendszerben, anyagilag biztonságban, és tulajdonképpen semmit sem kell csinálniuk a jól megfizetett állásukért. A pártok óriási pénzeket kapnak a költségvetésből, őket meggyőzni, hogy 2022-ben ne legyen pártlista, és ne kapják meg a milliárdjaikat, nem lesz egyszerű. Ha viszont nem sikerül meggyőzni őket, akkor marad a Fidesz. Ez olyan nehéz feladat, mint hollót röptetni a víz alatt, de, ha meg tudunk egyezni olyan konstrukcióban, ahol egy gyűjtőpártban tudnak delegálni embereket, ahol a saját pártok szükséges létfenntartása biztosított, …
2022-ben a pártoknak el kell dönteni, hogy saját önérdekükkel hatalomban tartják a Fideszt, vagy beállnak egy összefogásba, akkor is, ha akár a jövedelmük egy részéről le kell mondani.

Legfontosabb feladatunk, hogy ne politikai hovatartozás szerint ítéljünk, hanem fogjuk meg egymás kezét, és gyermekeink és unokáink jövőjére gondolva építkezzünk együtt Magyarországon!”