2025.október.26 vasárnap
HomeKözéletItt az Orbán csomag

Itt az Orbán csomag

Emlékeznek még a Bokros csomagra? Azt hiszem, hogy kevés magyar ember van kies kis hazánkban, akinek a média nem ültette az agyába ezt a kifejezést! Arra azonban már csak kevesen emlékeznek, hogy miről is szólt. Az akkori gazdaság hasonló helyzetben volt, mint a mai. Akkor a Bokros csomag 170 milliárd forintot kívánt a költségvetésbe pumpálni. Ebből az alkotmánybíróság 40 milliárdot „elkaszált”, így 130 milliárdos megszorítást „szenvedtünk” el valójában.  Csak, hogy emlékezzünk néhány intézkedésre:

-állami vállalatoknál és költségvetési intézményeknél megállították a fizetések emelését,

-tandíj bevezetése felsőoktatásban,

-megszűnt a fogászati ellátás ingyenessége,

-csökkent a gyógyszerek költségvetési támogatása, stb.

Mindezt csupán annak érzékleltetésére szántam, hogy most a kormány mennyi „megtakarítást” írt elő Varga Mihály pénzügyminiszter számára.

Ez az összeg: 200 milliárd forint. Majdnem kétszerese a Bokros csomagnak!

Mi következik ebből? Most, a Bokrosénál lényegesen nagyobb megszorítások következnek!

Honnan lehet elvenni ezt a 200 milliárd forintot?

Ehhez tudnunk kell néhány, kormányunk számára fontos kiadási tételt a költségvetésből:

  • kormánypropagandára    – 110 milliárd
  • köztévére                  –   120 milliárd
  • élsportra                          – 4.500 milliárd forintot költ a kormány.

Ez a pár tétel példa csupán arra, honnan lehetne átcsoportosítani összegeket a probléma megoldására.

Ehhez képest lássuk, honnan fognak pénzeket elvonni:

-egészségügy,

-oktatás,

szociális szféra,

-beruházások.

Lássuk, mennyire érinti ez Kalocsát!

-Kezdjük a legfájóbbal! A kalocsai kórházat „racionalizálják”! Az adósságállomány már elérte a veszélyes szintet, több hónapos fizetési elmaradása van a beszállítókkal szemben, bármit is állítanak a Fidesz fanok. Hosszú távon nem tartható fenn az az állapot sem, hogy kiegészítjük az ide érkező orvosok bérét, és átvállaljuk helyettük a számukra fenntartott családi házak rezsijét.

Vajon hányan vállalják, hogy heti egy, vagy esetleg több alkalommal a kalocsai helyett a kecskeméti kórházban fogják elvégezni a számukra előírt munkát? Kalocsáról Kecskemétre járni naponta? Nincs semmi gond a kórházakban – mondta dr. Gondos Miklós, a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház főigazgatója a kalocsai képviselő-testületi ülésen.

Biztosan? Én azt mondom, várjuk meg az októbert, mert akkorra sok minden kiderül, de addig is „tartsuk szárazon a puskaport”, nehogy leépítse a Fidesz a kórházunkat!

-Az oktatásban már meghozták az új „életpálya modellt”. Nem gondolkodó, érvekkel vitatkozni nem tudó generációt, parancsra kommandírozó katonákat nevelnek.

-Megkurtítják a családtámogatási rendszert. Eltörlik a „városi csokot,” nehezebbé teszik a „babavárót” stb.

-A beruházások nagy része elmarad.

Bennünket a következők is érintenek:

Közép-Duna menti térségben tervezett közúti fejlesztések előkészítése, összesen 19 projektszakasz:

1.) 5125j. Kalocsa nyugati elkerülő út (Foktő-Bátya) megvalósítása;

2.) 51.sz. főút Kalocsa-M9 gyorsforgalmi út közötti, valamint a Kalocsa belterületi szakasz fejlesztése;

3.) 51.sz. főút fejlesztése – Baja között, Sükösd és Érsekcsanád elkerülő út építésével;

6.) 51.sz. főút – Fajsz dél (TSZ major) közötti összekötő út megvalósítása;

7.) 5301 jelű mellékút – Szakmár közötti összekötő út megvalósítása.

Ezeknek a beruházásoknak az elmaradását hivatalosan bejelentették.

Ez az Orbán-Varga csomag nyárra szervírozott része.

Ősszel majd folytatják.

Közben kormányunk készül a háborúra…

-moci-

Ez egy véleménycikk, nem feltétlenül tükrözi a szerkesztőség véleményét.

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk