2025.október.26 vasárnap
HomeKözéletAgrárfórumok Kalocsán

Agrárfórumok Kalocsán

Az agrárium időszerűségeiről tartottak tájékoztató rendezvényeket február első hetében az Agrárkamara kalocsai szervezete, illetve február 14-én a Közép-Duna Menti Fejlesztési Ügynökség és a Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat munkatársai. Az eseményeken tiszteletét tette többek között Jakab István, a MAGOSZ elnöke, illetve Nagy István agrárminiszter is.

Nagy István agrárminiszter

A tájékoztató előadásokból kiderült, hogy az uniós elvárásoknak megfelelően a következő hét éves támogatási ciklusban jelentős mértékben szükséges csökkenteni a műtrágya és különböző vegyszerek kijuttatását a földekre. Az előző pályázati ciklushoz képest közel háromszor annyi támogatást hívhatnak le a gazdák, de be kell tartani a környezetvédelmi szempontokat előtérbe helyező és a precíziós gazdálkodásra vonatkozó elvárásokat.

Jakab István, a MAGOSZ elnöke

Mint elhangzott, Magyarországon az elmúlt években, évtizedekben elsősorban az alapanyag termelésre, gabona-termesztésre álltak át a gazdák, így a jövedelmezőségük csökkent. Az is tény, hogy az agráriumban kevés forrás jutott a gazdaságfejlesztésre, míg pl. a lengyelek jelentős nagyságú öntözhető területtel és nagy hűtőkapacitással rendelkeznek már. A miniszter szerint, a termelés jövedelmezőségét 50%-al kell növelni az elkövetkező években. A felmelegedés miatt csökkenteni kell a talajforgatások mértékét, illetve szervestrágyával és egyéb mikroorganizmusokkal kell pótolni a termőföldek tápanyag tartalmát. Ezeket a megoldásokat plusztámogatásokkal is segíti az agrártárca. A miniszter szerint; „A gazdák fejleszteni akarnak!” Most a kistermelőknek is lesz lehetőségük – 6 millió forintig – egy egyszerűsített pályázati eljárásban, beruházásokat végrehajtani. 

A tervek szerint, pályázati forrás nyílik terménytárolók és szárítók építésére is, de az ökoturizmust is támogatni fogják. A miniszter szerint; „Azért itt a legmagasabb az élelmiszerár növekedés, mert már nem rezsicsökkentett áron lehet előállítani a különböző termékeket”. Az élelmiszereken lévő „ársapkákat” pedig előreláthatóan április 30-ig fogják megtartani, utána kivezetik. „Öntözés nélkül nincs biztonságos termelés”. Jelenleg Mo.-n a termőterületek 2%-át öntözhető, ezt kell felemelni 8 %-ra. 87 milliárd Ft. van elkülönítve öntözésre, melyet csak felszíni vizekből lehet megoldani. Ennek a célnak a megvalósítása érdekében az állam, víztározó tavakat akar vásárolni. A folyamatot az öntözési közösségekhez való csatlakozás is segítheti, melyből egy működik kalocsai központtal is. 

Az új pályázatok március hónapban fognak megjelenni, amelyek többek között segíteni fogják a termelői együttműködések megvalósulását, a gazdaságok generációk közötti átadását, a mezőgazdasági üzemek fejlesztését, a megújuló energiák használatát, az ammónia kibocsátás csökkentését is.

Az előadásokból az is kiderült, hogy szigorították a földforgalmi törvényt, mely még inkább a helyben lakó és gazdálkodó gazdákat hozza helyzetbe. Május 1-től településenként lesz meghatározva az értékesítendő földek hektáronkénti átlagára, melytől csak 10 százalékkal lehet eltérni.

Jakab István MAGOSZ elnök beszédéből az is kiderült, hogy magyar gabonakereskedők közreműködése is megnehezíti a magyar gabona értékesítését, hiszen jelentős mértékű ukrán gabona érkezett hazánkba, amely jelentősen lenyomta az értékesítési árakat. Most azt kell elérni, hogy azokat ne lehessen értékesíteni hazánkban, hiszen az ottani gabona termelése során használt vegyszerek nem felelnek meg az uniós elvárásoknak.                                               

Péjó Zoltán

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk