2025.október.26 vasárnap
HomeKözéletA sajtószabadság terei - Teremtsük meg az alternatív nyilvánosságot!

A sajtószabadság terei – Teremtsük meg az alternatív nyilvánosságot!

Június 2-án délután a Nyomtass Te is! által szervezett „A sajtószabadság terei – Teremtsük meg az alternatív nyilvánosságot” című konferencián voltunk a MÚOSZ- székházban.

A találkozó fő csapásvonala:

Lehetséges-e a jelenlegi körülmények között, a most is rendelkezésre álló eszközök kreatívabb felhasználásával olyan alternatív nyilvánosságot kiépíteni, amely legalább részben felveheti a versenyt a Fidesz-kormány média-túlhatalmával?

Mit lehet tenni ilyen helyzetben? A „Nyomtass Te is!” mozgalom kilenc pontban fogalmazta meg javaslatait:

‘1. „A magyar társadalom meghatározó és hiteles szereplői forduljanak az Amerikai Egyesült Államok Kongresszusához, hogy a lehető legrövidebb időn belül indítsák újra a Szabad Európa Rádió adásait, olyan csatornán, amelyet akár autórádiókon is fogni lehet. (Az egyelőre nem teljesen világos, hogy a kongresszus segítségével hogyan szerezne Magyarországon frekvenciát a Szabad Európa Rádió – megj. a szerk.)

‘2. A kis- és nagyvárosok ellenzéki többségű önkormányzatai, beleértve Budapestet és a fővárosi kerületeket, kezdjék meg a média-erőforrásaik összekapcsolását, összehangolását, hálózatba szervezését. (a Szabad Városok Szövetsége segítségével)

‘3. Jöjjön létre egy független pénzügyi alap a szabad média támogatására! Elvárjuk, hogy a cégek, magánszemélyek, külföldi szponzorok mellett az állami költségvetésből részesülő pártok is járuljanak hozzá a forrásteremtéshez. A befolyó pénzek elosztásáról pártoktól független kuratórium döntsön.

 ‘4. A független sajtó és a független nyilvánosság értékes tartalmait tegyük elérhetővé a jelenleginél jóval szélesebb körben. (Kreatív megoldásokkal az online térben.)

‘5. Ne adjuk fel, hogy nyomtatott formában is eljussanak a valódi hírek a legkisebb faluba is. (Nyomtass te is!)

‘6. Tanítsuk meg netrádiózni az országot! (Klubrádió, Tilos Rádió.) Ebben a munkában a szakszervezetektől a pártokon át a civil szervezeteknek és a működő független médiumoknak is részt kell venniük.

‘7. Erőteljesebben, a jog minden lehetséges eszközét kihasználva, folyamatosan kérjük számon a közmédia törvénytelen működését.

‘8. Legyen minden megyében egy szakmailag magas színvonalú és jól finanszírozott független hírportál. Szervezzük meg ezek támogatását, és őket is kapcsoljuk be az országos alternatív médiahálózatba.

‘9. Gyakoroljunk nyomást a Magyarországon működő multicégekre, hogy hirdessenek a független sajtóban is”

Alkalmam volt a 6300.hu munkatársaként, és az MMM Bács-Kiskun megyei koordinátoraként nekem is volt alkalmam felszólalni:

A sajtószabadság terei – Teremtsük meg az alternatív nyilvánosságot 2022. június 2.

Mindig a program vége a legizgalmasabb, amikora résztvevők már a beszédekből hallottak alapján keresik egymást, és tervezgetnek a jövőről.Hardy Mihály, a Klubrádió főszerkesztője a majd’ három éve működő szívem csücske 6300.hu online hírújság felől érdeklődött, és felajánlotta a közreműködésüket, és együttműködésüket a hírek terjesztésében. L. László Jánossal, a Nyomtass Te is! alapító-főszerkesztőjével megbeszéltük, hogy ők is a tettek hívei, és az MMM Média munkacsoporttal folytatjuk együtt a független sajtó körének szélesítését, a vidék „behálózását”. Értékes emberekkel ismerkedtünk meg, akik keményen kivették részüket az előválasztásokból, és a választási kampányból, és most is tettrekészen várják a következő feladatokat.

Elindultunk az együttműködés útján, most tegyük le az alapokat, hogy felépítsük a Magyar Szabad Sajtót!

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk