2025.október.25 szombat
HomeKözélet400 lett, maradhat?

400 lett, maradhat?

Nincs még egész egy éve, hogy utoljára a brutálisan magas Euró árfolyamról cikkeztünk. (Nem csak mi, hanem a propagandán kívül megmaradt sajtó nagy része!) Akkor 360 Ft körüli árfolyam volt, amit nagyon magasnak tartottunk a megelőző időszakhoz képest. Azóta viszonylagos nyugalom volt, pár forintos eltéréssel ez a 345-375 Ft-os Euró volt napirenden.

Forint árfolyam

És most: 400 Ft!

Tehát ha szeretnék egy Eurót vásárolni, négyszáz magyar Forintot kell lepengetni érte! Egy év alatt majdnem tíz százalékos gyengülést mutatott a nemzeti devizánk. Persze Magyarország továbbra is jól teljesít, hatékonyak vagyunk a válságkezelésben stb. Még mindig ez folyik mindenhonnan. Sőt, a mai hír az, hogy a válságok megoldásában a magyar kormány kitűnő gyakorlattal rendelkezik, úgyhogy nem lesz baj. Meg tudjuk védeni a gazdaságot, hogy nem a magyarok fizessék meg a háború árát. Nagyon nem jött össze. Pont mi fizetjük meg azzal, hogy mindent drágábban veszünk, ami külföldről érkezik.

És megint találnak kifogást: háború van, kiszámíthatatlan a helyzet, és persze a menekültek. Bár ezek már legalább jó menekültek, mert az eddigiek ugye rosszak voltak. A probléma az, hogy lassan mi leszünk gazdasági menekültek Európában, mert felkopik az állunk. El sem kezdem a minimálbért, vagy akár az átlagbért elosztani ezzel az árfolyammal, mert siralmas eredményt kapnék.

És még mindig nem szerepel a jelenlegi kormány tervei között az Euró bevezetése!

Erről csak az ellenzéki összefogás beszél, de még az is néhány év. De legalább elkezdik majd.

Addig pedig szokjunk hozzá a gondolathoz: 400!

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk