2026.február.02 hétfő
HomeKözéletOrbánnak megtetszett a kalocsai hotel. Hát megvette.

Orbánnak megtetszett a kalocsai hotel. Hát megvette.

Portálunk még december elején írt róla, hogy november 24-én Orbán Viktor látogatta meg Bábel Balázs érseket. Ez a találkozó magánjellegű volt, így Filvig Géza polgármester nem vett részt rajta. Emiatt csak találgatni lehetett, hogy igazából miről is eshetett szó.

Sokáig nem kellett azonban várni a válaszra. Január 11-i cikkünkben beszámoltunk róla, hogy a miniszterelnök látogatása után az egyház 2,1 milliárd forintot kapott, amiből már meg is vette a Hotel Kalocsát.

Hogy miért írunk újra róla? Mert tegnap és ma a témával foglalkoztak az országos médiumok is. Írt róla a HVG, az Átlátszó, az Alfahír, az Index, a Nyugatifény és számtalan másik híroldal.

2018-ban 150 millióért kelt el a Hotel Kalocsa, melyet tavaly decemberben 450 millióért hirdettek. Orbán Viktor november végén járt Kalocsán, és javasolta az egyháznak, hogy vegyék meg az épületet. December 17-én jelent meg a kormányhatározat, 22-én már az adásvételt is bejegyezték. Az egyházmegye felsőbb utasításra egyetlen kérdésünkre sem válaszolt. – írja az Átlátszó.

“Orbán Viktor a Szentháromság tér szemrevételezésekor szembesült azzal, hogy az ugyancsak felújításra váró Hotel Kalocsa épülete nem egyházi tulajdonban van. Ekkor tett – egy bő héttel később már beváltott ígéretet – hogy a kormány segítséget nyújt az épület megvásárolásához és annak felújításához is.
Nem telt el egy hét, felszólítottak, hogy akkor hol van az a dokumentáció, aminek alapján ők támogatást adnának. És akkor így történt az, hogy az eladóval felvettük a kapcsolatot” – nyilatkozta korábban Bábel Balázs érsek.

Tehát az érsekséget is meglepte, hogy pénzt kapnak a szállodára. Ami azért rendhagyó, mert egy projektet általában először megterveznek, előkészítenek, benyújtanak, elbírálnak és csak utána érkezik a pénz. Ez itt mintha fordítva történt volna.

2020. december 17-én megjelent Magyar Közlöny szerint a kormány “támogatja a  Kalocsa–Kecskeméti Főegyházmegye kalocsai beruházásait, így különösen ingatlanvásárlását, -felújítását és a kapcsolódó beruházásokat, a kalocsai Szentháromság téren feltárt romtemplomok rekonstrukcióját és bemutatását, valamint a Szentháromság tér felújítását”, minderre a pénzügyminiszter biztosított 2,1 milliárd forintot – Orbán Viktor aláírása mellett.

Az egyház általi megvásárlása előtt 450 millióért hirdetett épület hányattatott sorsáról itt írtunk.

Az Átlátszó.hu megkérdezte az érsekségtől, hogy mégis mire kell az egyháznak egy wellness szálloda, mikor, miért döntöttek az épület megvásárlása mellett, mekkora költség lesz az átalakítás. Azt is szerették volna megtudni, hogy pontosan milyen kialakításban gondolkodnak, az üzemeltetés a becslésük szerint mennyibe fog kerülni és, hogy mennyiért vették meg az épületet.

“Magasabb fórumokkal történt egyeztetést követően” az egyház arra jutott, hogy ezekre a kérdésekre nem válaszolnak. Ehelyett hivatkoztak a Petőfi Népe 2020 december 28-i cikkére, mely azonban a fenti kérdésekre nem ad választ.

Bábel Balázs érsek egy korábbi, kormánypárti lapnak adott interjúban azonban több dolgot is elárult a Hotel jövőjéről. Elmondta, hogy a Hotel ezentúl nem lesz abban az értelemben vendéglátóhely, ahogyan megszokhattuk. Nem lesz nyitva a nagyközönség számára, ám a lelki élethez kapcsolódó szállásbiztosítás, úgymint például a zarándokok elszállásolása része lehet az épületben folyó tevékenységnek.

Ami biztos, hogy titkos alagút nem lesz az épület alatt, mert abból manapság 2 milliárdba kerül 50 méter

RELATED ARTICLES

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk