2025.október.22 szerda
HomeKözéletA kínai vakcinák elmaradottak és ellenőrizhetetlen a tesztelésük a virológus szerint

A kínai vakcinák elmaradottak és ellenőrizhetetlen a tesztelésük a virológus szerint

Ahogy Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjújában elmondta, Magyarország megkezdte a kínai koronavírus vakcinák beszerzését, melyeket 79% hatékonyságúnak mértek és melyből rövid időn belül nagy mennyiséget tud szállítani a gyártó a SinoPharm. Ezzel szeretnék kiváltani az átmeneti szállítási nehézséggel küzdő, de 98%-os hatékonyságú Pfizer vakcinákat.

Miután a kormány semmilyen tömegtájékoztatást nem folytat a lehetséges koronavírus elleni oltásokról, arról sem beszélnek, hogy melyik vakcina milyen technológiát használ, és miért jobb vagy rosszabb egyik a másiknál. Ezért a Szegedi Televízió megkérte Duda Ernő virológust, hogy kicsit tegyen rendet a kérdésben.

„Körülbelül akkora különbség van, mint egy duplafedeles, propelleres repülőgép és mondjuk egy lopakodó repülőgép között. Nagyon sokféle kínai vakcina van, de konkrétan ez, amelyik szóba került, lényegében olyan módszerrel készült vakcina, amit százötven évvel ezelőtt Pasteurék már kifejlesztettek. Tehát egy elölt, teljes vírust tartalmazó vakcina áll szemben azzal a high-tech-kel, ami abszolút a 21. századot képviseli, a messenger (hírvivő) RNS-alapú technológiával” – állítja Duda Ernő virológus a Szeged Televízió Szegedi Híradójának adott interjújában

A virológus, egyetemi tanár elmondta, hogy ha a teljes vírust juttatják a szervezetbe, akkor mindegy, hogy ezt inaktivált formában, tehát halott vírusként teszik, akkor is benne van a vakcinában a vírus összes fehérjéje és nukleinsavja.

„Ez lehetséges problémákat jelenthet, olyanokat, amik a messenger RNS-alapú vakcina esetében nem jöhetnek számításba”

A beoltott, elpusztított vírus ugyanis ottmarad a szervezetben, és potenciálisan autoimmun folyamatokat képes kiváltani. Ez azt jelenti, hogy az elpusztított vírus később is kiválthat olyan immunválaszt, ami során a szervezet önmagát kezdi el támadni.

Szerinte kaotikus a kínai vakcinák helyzete. A kínaiakkal szemben a nyugati vakcinákról – a jóváhagyás előtt – megjelentetnek egy közleményt, amiben részletesen leírják a kísérletek menetét és eredményét.

„A kínaiakkal kapcsolatban egyelőre ilyenről nem tudunk” – tette hozzá Duda Ernő, aki hiányolja a kínai vakcinák kísérleteinek a harmadik, utolsó fázisáról szóló dokumentumokat.

A kormányzati tájékoztató portál szombaton számolt be arról, hogy a Sinopharm vakcinájának gyártási folyamatait ellenőrizték az OGYÉI szakértői Pekingben és mindent rendben találtak.

Kínában egyébként egyelőre csak 59 éves korig adják a vakcinát, mellyel Orbán a 60 év feletti krónikus betegeket oltaná itthon.

Fotó: Szabó Luca- szeged.hu

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk