2025.október.26 vasárnap
HomeKözéletA Magyar Tudományos Akadémia orvosai kiállnak a koronavírus-oltás mellett

A Magyar Tudományos Akadémia orvosai kiállnak a koronavírus-oltás mellett

A védőoltások a fertőző betegségek elleni küzdelem leghatékonyabb eszközei. A védőoltásoknak köszönhető, hogy a gyermekkori halálozással járó fertőző betegségek a világ legtöbb részén eltűntek vagy visszaszorultak – írja az MTA a weboldalán közzétett felhívásában. Védőoltások védenek a himlő, a járványos gyermekbénulás, a mumpsz, a kanyaró, a rózsahimlő ellen, csak a legfontosabbakat említve.

A védőoltások jelentik a legfontosabb lehetőséget a felnőttkori fertőző betegségek kialakulásának és terjedésének megakadályozásában is.

Természetesen minden orvosi beavatkozásnak vannak kockázatai. A védőoltások kockázata általában eltörpül a hatásosságukhoz képest. Enyhe mellékhatások, mint a helyi pír, gyulladás, hőemelkedés előfordulhatnak, de valódi mellékhatás, allergiás reakció rendkívül ritka. Mostanra több millió ember szerte a világon már megkapta a Pfizer-BioNTech vakcinát komolyabb mellékhatások nélkül.

Az SARS-CoV-2 elleni védőoltással szemben megnyilvánuló fenntartások nem támaszthatók alá semmilyen eddig ismert orvostudományi megfigyeléssel. A legtöbbször megalapozatlan és tudománytalan hírek rontják a védőoltásba vetett bizalmat, és súlyosan veszélyeztetik a járvány leküzdésének lehetőségét. A fertőzés emberek közötti terjedését csak a védettség megszerzésével lehet megfékezni, ezért az MTA Orvosi Tudományok Osztálya mindenkit arra biztat, hogy amennyiben valamilyen speciális orvosi okból nem ellenjavallt, önmaga, családja és a társadalom érdekében vegye igénybe a felajánlott védőoltást.

A felhívás aláírói:

Dr. Ádám Veronika, az MTA rendes tagja, az MTA Orvosi Tudományok Osztálya osztályelnöke
Dr. Balla György, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár
Dr. Csiba László, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár
Dr. Dobozy Attila, az MTA rendes tagja
Dr. Dóczi Tamás, az MTA rendes tagja, egyetemi tanár
Dr. Hangody László, az MTA rendes tagja, tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Helyes Zsuzsanna, az MTA levelező tagja, egyetemi tanár
Dr. Hunyady László, az MTA rendes tagja, tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Karádi István, az MTA rendes tagja, belgyógyász
Dr. Kemény Lajos, az MTA levelező tagja, tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Kosztolányi György, az MTA élettudományi alelnöke, az MTA Elnöki Bizottság az Egészségért elnöke
Dr. Kovács L. Gábor, az MTA rendes tagja, az MTA Orvosi Tudományok Osztálya osztályelnök-helyettese
Dr. Lapis Károly, az MTA rendes tagja
Dr. Ligeti Erzsébet, az MTA rendes tagja, immunológus
Dr. Makara B. Gábor, az MTA rendes tagja
Dr. Mandl József, az MTA rendes tagja, az Egészségügyi Tudományos Tanács elnöke
Dr. Muszbek László, az MTA rendes tagja, professor emeritus
Dr. Nász István, az MTA rendes tagja, professor emeritus
Dr. Oláh Edit, az MTA rendes tagja
Dr. Palkovits Miklós, az MTA rendes tagja
Dr. Papp Gyula, az MTA rendes tagja, professor emeritus
Dr. Petrányi Győző, az MTA rendes tagja
Dr. Poór Gyul, az MTA levelező tagja
Dr. Schaff Zsuzsa , az MTA rendes tagja
Dr. Sótonyi Péter, az MTA rendes tagja
Dr. Spät András, az MTA rendes tagja
Dr. Sperlágh Beáta, az MTA levelező tagja, c. egyetemi tanár
Dr. Telegdy Gyula, az MTA rendes tagja, professor emeritus
Dr. Tulassay Tivadar, az MTA rendes tagja, professor emeritus
Dr. Tulassay Zsolt, az MTA rendes tagja
Dr. Vécsei László, az MTA rendes tagja
Dr. Vizi E. Szilveszter, az MTA rendes tagja, az MTA korábbi elnöke
Dr. Altorjay István, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Balázs Margit, az MTA doktora
Dr. Benyó Zoltán, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Bódis József, az MTA doktora, az ITM államtitkára
Dr. Bogár Lajos, az MTA doktora, egyetemi tanár
Dr. Csernay László, az MTA doktora
Dr. Dux Mária, egyetemi docens
Dr. Fülesdi Béla, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Harsányi László, egyetemi tanár
Dr. Hohmann Judit, az MTA levelező tagja, a Gyógyszerészeti Állandó Bizottság társelnöke
Dr. Hortobágyi Tibor, az MTA doktora, a Klinikai Idegtudományi Bizottság elnöke
Dr. Jermendy György, az MTA doktora, c. egyetemi tanár
Dr. Mikó Irén, MTA közgyűlési képviselő
Dr. Mócsai Attila, az MTA doktora, egyetemi tanár
Dr. Müller Veronika, az MTA doktora, tanszékvezető egyetemi tanár
Dr. Szekanecz Zoltán, az MTA doktora
Dr. Wéber György, egyetemi tanár
Dr. Vokó Zoltán, az MTA doktora, egyetemi tanár

RELATED ARTICLES

LEAVE A REPLY

Please enter your comment!
Please enter your name here

Most Popular

Recent Comments

Zoltán Szarka on TEIT, ŐK OTT ÉRTEKEZTEK
Molnár Péter on ÖSSZETÖRT A PORCELÁN!
Vargacz Tamásné on Közmeghallgatás Kalocsán
Üsztöke László on Tervek és tények Kalocsán II.
Dargay Lajosné on Egy tüntetés után
Marsovszy László on Egy tüntetés után
Dargay Lajosné on Ezzel leszünk élhető város?
Perity Márta on Térhatás
Vargacz Tünde Mária on Rezsicsökkentett kultúra
dargay márta on Moderátorképzés Kalocsán
Szarka Zoltán on Megmaradnak a gesztenyefák!
Szepesi Magdolna on Az Ő-szinténről őszintén
Szarka Zoltán on A nép szüli a diktátorokat!
Szarka Zoltán on Merre visz az út? 1.
Asztrik szelleme on Merre visz az út? 1.
Szarka Zoltán on Meddig fokozható?
Szarka Zoltán on Itt valaki nem mond igazat
Dargay Márta on Városgazdák Kalocsán
Szarka Zoltán on 2021. március 15.
Szarka Zoltán on Miénk itt a tér
Szarka Zoltán on „Ne féljetek!”
nextmayor on Fátlanság
Szarka Zoltán on Fátlanság
Szarka Zoltán on Trianon, egy kicsit másképp
Márta Dargay on Vasárnap gyermeknap
Szarka Zoltán on Mert emberből vagyunk
Márta Dargay on A színe meg a fonákja
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Benyada Jenő on Réfy Vilmos: Gondolataim
Gottschall Péterné on Réfy Vilmos: Gondolataim
Márta Dargay on Réfy Vilmos: Gondolataim
Kovács János on Otthon, édes otthon…
Márta Dargay on Furcsa, csendes ünnep
Réfy Vilmos György on Egy elmaradt fesztivál margójára
Márta Dargay on A Te Valentinod
Zoltán Szarka on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on Sürgető szükségeink
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on A sofőr… vajon ittas volt?
Réfy Vilmos György on Képviselők vagyonnyilatkozatai 2019.
Márta Dargay on Lezárult, de nincs vége!
Szűcs Csaba on Legyen, vagy ne legyen?
Ocskó Vendel on Legyen, vagy ne legyen?
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on Ördögi paradicsom
Réfy Vilmos György on „Össze kéne szedni a szilvát!”
Réfy Vilmos György on Elektromos autózás 2. rész
Gerencsér-SzegezdiGabi on Múlt, jelen, jövő a Schöffer Múzeumban
Réfy Vilmos György on Király Róbert „új” pályán
Török István on Elektromos autózás 2. rész
Réfy Vilmos on Karácsonyi „ének”
Király Róbert on Karácsonyi „ének”
Kvalla Gábor on Karácsonyi „ének”
Bolváriné Gärtner Anikó on Király Róbert „új” pályán
Oriza Triznyák on L-Kallódó november
Szűcs Csaba on Bemutatkozunk
Miklós Balázs on L-Kallódó november
Vörös András on Bemutatkozunk